"Dávid Katalin a kortárs magyar tudományos és művészeti élet egyik legnagyobb egyénisége, szervezője, megkerülhetetlen, nagyformátumú személyisége volt. Életpályája egy teljes évszázadot ívelt át, hűen tükrözte a magyar történelem utóbbi száz évének szinte minden fordulópontját. Életműve elválaszthatatlan a magyar művészettörténeti kutatás és a magyar alkotóművészet elmúlt évtizedeitől" - mondta búcsúbeszédében Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia leköszönő elnöke.
Mint fogalmazott, miközben Dávid Katalin a régmúlt évszázadok örökérvényű alkotásaival foglalkozott, mindig a jelenben élt, számos baráttal, szellemi társakkal, tanítványokkal körülvéve.
A barátok nevében Mezei Gábor Kossuth-díjas belsőépítész kiemelte: Dávid Katalin halálával lezárult egy fejezet.
"A fasizmusban életeket mentett, az ötvenes években a reménytelen egzisztenciájú, mellőzött értelmiségieknek nyújtott menedéket azzal, hogy segített őket foglalkoztatni. Törődése, szeretete nélkül kiszolgáltatottabbak, szegényebbek lettünk" - tette hozzá.
Mezei Gábor kitért arra, hogy soha nem titkolt katolikus hite miatt Dávid Katalin gyakran volt támadásoknak kitéve, előbb a Szépművészeti Múzeumból távolították el klerikális reakció vádjával, majd évekkel később koncepciós vádakkal az MTA Művészettörténeti Dokumentációs Központból, ahol igazgatóként tevékenykedett, és megteremtette a hazai modern művészettörténeti kutatások bázisát.
"Számára minden háborúskodás, bosszú, ellenségeskedés idegen és elfogadhatatlan volt. Azokat sem volt képes gyűlölni, akik ártottak neki. Egy jó ügy érdekében bárkivel tudott együttműködni, azt tartotta, hogy a megértés, a hit és a szeretet legyen minden cselekedetünk alapja" - hangsúlyozta Mezei Gábor.
A család nevében unokája, Hídvégi Áron Arnold beszélt a sírnál, és idézte fel nagymamájával - ahogy ő mondta Katával - kapcsolatos emlékeit.
"Nagymamám zseniálisan meg tudta velem szerettetni a művészetet, a politikát és természetesen az egyházat. A politikát csak azon a szemüvegen keresztül nézte, hogy olyan kormánya legyen az országnak, amely az egyháznak a legjobb" - mondta.
A katolikus szertartást Erdő Péter bíboros vezette, a temetésen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök, illetve Csák János kulturális és innovációs miniszter.
Dávid Katalin Szegeden született 1923-ban. 1948-ban bölcsészdoktori oklevelet szerzett művészettörténetből, esztétikából és régészetből, majd elvégezte a katolikus teológiát. Szegedi egyetemistaként meghirdette az új katolikus szociális programot a szegények és kisemmizettek megsegítésére.
Unokabátyja, a festőművész Barcsay Jenő ismertette meg 1947-ben Lyka Károly művészettörténésszel, akinek tanácsára figyelme, a művészettörténet mellett, az ikonográfia és a szimbólumok tanulmányozása felé fordult. Meghatározó mestere volt Kerényi Károly, Sík Sándor, Bálint Sándor, Felvinczi Takács Zoltán, barátai közül pedig Scheiber Sándor, Makovecz Imre és Kondor Béla, akinek Dávid Katalin Pilinszkyvel többször is állt modellt képeihez.
1948-ban a Szépművészeti Múzeum munkatársaként dolgozott, ahonnan klerikális reakció vádjával eltávolították. 1950-ben alapították a Művészettörténeti Dokumentációs Központot, amelyet 1954-től igazgatóként vezetett, innen koncepciós vádak alapján távolították el. Többkötetnyi, már sajtó alá rendezett, illetve megszerkesztett munka címlapjáról vették le a nevét.
Tudományszervező tevékenysége alapvető jelentőségűvé vált. 1966-tól a Magyar Nemzeti Múzeum, majd a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főmunkatársa volt, majd az 1969-ben létrehozott Egyházi Gyűjtemények Szaktanácsadói Testületének vezetésével bízták meg.
Munkássága révén sorban nyíltak, illetve újultak meg az egyházi és felekezeti múzeumok, gyűjtemények, kincstárak. Személyéhez kötődött Esztergomban a kincstár és a Keresztény Múzeum, Kalocsán a kincstár, Sárospatakon és Pápán a református múzeumok, Budapesten a zsidó múzeum. Szakértőként működött közre a Szent Korona hazahozatalában.
Több nagyszabású kiállítást rendezett, vagy összeállításában vett részt. Többek között az esztergomi és kalocsai Főszékesegyházi Kincstár állandó kiállítása, az Iparművészeti Múzeum Egyházi gyűjtemények kincsei (1979), a Magyar Nemzeti Múzeum Corvinák (1968), valamint Magyarország története a honfoglalástól 1849-ig (1967) köthetők személyéhez. Több évkönyvet és sorozatot szerkesztett, 1970-ben a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalatnál elindította a Mai magyar művészet sorozatot. Több száz tanulmánya, könyve jelent meg magyar, angol és német nyelven.
Számos díjat, elismerést kapott, 1993-ban kiérdemelte a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, szintén ebben az évben a zsidóság és kereszténység megbékítéséért, a holokauszt idején Szegeden folytatott zsidómentő tevékenységéért II. János Pál pápától megkapta a világiaknak adható legmagasabb pápai kitüntetést, a Pro Ecclesia et Pontifice aranykeresztet. Elnyerte a Széchenyi-díjat (1995), Budapest főváros díszpolgára lett (2013) és Széchenyi-nagydíjat is átvehetett (2021). Elsőként kapott életműdíjat (2013) a Magyar Művészeti Akadémiától, amelynek 2011-óta volt rendes tagja. Dávid Katalint a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Magyar Művészeti Akadémia is saját halottjának tekinti.
